2013. július 25., csütörtök

2013. június 23., vasárnap

Shohin fagyal

Csak egy törzsdarabon volt, két vastag ággal, de mit is lehet ezzel kezdeni?

Csapjuk le, és csináljunk belőle shohin-t (Sok korábbi törzs végezte így nálam)

2011:

ekkor még a jelenlegi hátsó nézet volt az előnézet, és szépen kihajtott a visszavágás után:













2012:

kezdenek fejlődni az ágak, kiválasztottam az első ágrendszerhez a megfelelőket:














2013:
a shari kialakítás 2012 ben kezdődött, de nem vagyok elégedett az eredménnyel még, mert kevésbé természetes, ennek neki kell ugranom még, de egy óra és remélhetőleg szebb eredménnyel kész is lesz ez a rész:












A csúcsot jelenleg még hagyom, hogy az átmenet kónuszosabb legyen, de az új csúcs már megvan, mint jelenlegi egyik oldalág, csak még vasagságban kell fejlődnie, és a dugóhúzó jellegű csúcs eltünik majd.
Ehhez viszont ismét egy nagyobb tálba teszem át, hogy legyen megfelelő fejlődés, e jelenlgiben bőven tápozva sem megy olyan ütemben, ahogy szeretném.
Mindenesetre már látom a végét, hogy hová akarok eljutni, és ez a fa is irányba állt, már csak türelem kell hozzá, és az ágrendszer kidolgozása, de a ligustrumoknál ez azért semmilyen problémát nem jelent, jól bírja a gyakori metszést, és szívós növény.

2013. június 14., péntek

Hamisciprus

Sikerült a karácsonyi ajándékutalványomat beváltanom a New Garden-ben erre a hamisciprusra.
Szinte kész bonsai-t találtam, nagyon jó a törzs, a koronát kell majd kiritkítani és redukálni.





Amit viszont gyorsan tennem kell, a májmohát eltávolítnai, mert ez károkat okozhat:

Hamarosan jönnek az alakítási képek is hozzá ...

2013. június 4., kedd

Prebonsai: madárbirs alakítása 3. rész


Tovább alakul a dolog, most már meg van az elképzelés a végleges alakról.
az első részt itt találod:
a 2. részt itt


A karácsonyi tombolán nyertem egy gyönyörű Tirpák Bálint által készített egyedi tálat, amibe beültettem próbaképpen tavasszal.


A jin és shari munkák is tovább folytatódtak, a korábbi elhalt és nagyon vastag törzsrészt kecsesebbé kell varázsolni, mert aránytalanul vastag az élő törzshöz képest.
Faragtam rajta, de még mindíg nem vagyok vele elégedett, még mindig nagyon vastagnak hat:







Az élő törzs bal felső elhalt részét szintén le kell faragnom, hogy jobb átmenet legyen a korona felé, mert  így a képen visszanézve egyértelműen látszik ez a hiba, amit az alakítás közben nem vettem észre, csak éreztem, hogy valami nem stimmel.




 

2013. június 3., hétfő

Taxus Reloaded ..

Szia Attila!
Csatoltam két képet. Az egyiken piros nyilakkal berajzoltam irányokat. A bal ág lefelé húzza az egész koncepciót, amitől nekem borul. A másik rajzon kitöröltem az ágat és zölddel ábrázoltam a későbbi kontúrt. De, teszem hozzá még egyszer nem szeretnélek befolyásolni.
Balázs
Válasz:
Hali,
köszi, már értem, és nem is olyan rossz ez az elgondolás. Ami viszont nekem ebben nem tetszene, hogy az első ág akkor a törzsíven belülről jönne, de kinézetre ettől függetlenül abszolút jó lenne.
Igazából még a beültetési szögön kell és fogok változtani, mert kicsit hátradől, és még balra döntöm majd(azaz kb a jobb hátsó sarkot megemelve lenne majd az új beültetési szög)
Attila






Balázs, ilyen szögben tervezem majd a döntést (közben már lekentem 1:3 arányban hígított jin folyadékkal):


 :

2013. május 27., hétfő

Taxus Yamadori

Saját magam sem gondoltam, hogy ebből a tiszafa bokorból a kertben egyszer egy szép fa lesz, de végre látom, hogy lesz belőle, bár nem olyan sebességgel, ahogy lehetett volna.
Voltak évek, amikor nem sokat tettem vele, valahogy nem jött meg az ihlet, és gyakorlati tapasztalat is hiányzott(az meg még most is), de sikerült mostanra már valamit mégis kihozni belőle.

Ami igazán nagyot dobott rajta, hogy Kevin Willson a shari-t kialakította, amit utána folytattam, és még kell is tovább finomítanom.
Most ledrótoztam ismét (és ismét gyatra drótozási technikával sajnos), de igyekszem a következő drótozást már normálisan csinálni. A bal legalsó ág túl hosszú, itt vissza kell majd venni, és jobb oldalon fent is, de megvárom a rügyek kitörését, hogy a törzshöz közelebbi új hajtásokból tudjam rövidebbre felépíteni ezeket az ágakat. Kicsit még fenyős, de ha besűrűsödik, el fog tűnni ez a jellege.

Ezután pedig az elhanyagolt, és a jin folyadékkal nem kezelt részeket próbáltam helyehozni és kiegészíteni. A sharin finomítottam és a jin-eket keztem el kialakítani, de még lesz vele munka, csak ismét kell egy kis insiráció a további részletekhez. Aztán jön a jin folyadék ...

2006:

 2008:

2009:


2010:


2011:


2011:

2012:












2013. március 6., szerda

Tavaszra fel ...

Jártam Frankfurtban, és sikerült a programomat úgy alakítani, hogy Helmut Rüger Bonsai Centrumába eljussak.

Nem volt egyszerű, mert eléggé kint van a városból, de még zárás előtt odaértem.

Sajnos a kert részre nem volt időm, csak tálakat szerettem volna gyorsan venni, egy pár olcsóbb tállal sikerült távoznom.

Voltak persze minőségi tálak 60-80 euróért, de sem formában sem színben nem jöttek be nekem, pedig kézműves termékek voltak.

A Bonsai-okra csak egy pillantást vetettem, nem volt sajnos időm megnézni őket, talán majd máskor több időm lesz.
Ezeket a tálakat sikerült vásárolnom:





A színek nem túl jól láthatóak a képen, de a beültetés után készítek pár képet fávayl eggyütt.


2013. január 9., szerda