Szia Attila!
Csatoltam két képet. Az egyiken piros nyilakkal berajzoltam irányokat. A
bal ág lefelé húzza az egész koncepciót, amitől nekem borul. A másik
rajzon kitöröltem az ágat és zölddel ábrázoltam a későbbi kontúrt. De,
teszem hozzá még egyszer nem szeretnélek befolyásolni.
Balázs
Válasz:
Hali,
köszi, már értem, és nem is olyan rossz ez az elgondolás. Ami viszont nekem ebben nem tetszene, hogy az első ág akkor a törzsíven belülről jönne, de kinézetre ettől függetlenül abszolút jó lenne.
Igazából még a beültetési szögön kell és fogok változtani, mert kicsit hátradől, és még balra döntöm majd(azaz kb a jobb hátsó sarkot megemelve lenne majd az új beültetési szög)

Attila

Balázs, ilyen szögben tervezem majd a döntést (közben már lekentem 1:3 arányban hígított jin folyadékkal):