2009. június 30., kedd

Szil prebonsai - kihívás

Van két magról szaporított szilfám, amelyek viszonylag unalmas törzzsel rendelkeznek, és nem tudtam eddig, mit is lehetne kihozni belőlük.
Egy a hokidachi stílust bemutató cikk olvasása közben született meg az ötlet, hogy az egyik szilt megpróbálom erre a stílusra átalakítani.
Most már nyár van, így nem kezdhetek hozzá, de tavasszal megteszem az első lépést, hogy a jövőbeli képet fokozatosan kialakítsam.
Az első lépés az lesz tavasszal, hogy a törzs átmérőjének háromszoros magasságában levágom a törzset egy V alakú nem szimmetrikus formában, abban reménykedve, hogy a szil erre úgy fog reagálni, hogy a vágás alatti részből erőteljesen kihajtanak körben új hajtások.
Ezeket hagyom nőni, majd visszametszem, hogy a következő elágazásokat is létrehozzam.
Remélem, hogy körkörösen sikerül új hajtásokat növesztenie, mert különben másik módszert(ablaktálás) kell bevetnem, hogy mindenhol legyen elsődleges ág, amit még nem próbáltam.
És ő lesz az alany:

2009. június 26., péntek

2009. június 25., csütörtök

Bonsai drótozás levétele

A nagyon erőteljesen hajtó bonsai-oknál célszerű júniusban ellenőrizni, hogy a drótozás nem vágódik-e bele már a kéregbe, mert annak bizony nehéz eltüntetni a nyomát.
Inkább többször drótozzuk, mintsem, hogy maradandó sérüléseket szenvedjen el a fa.

A gyorsan növő fajtáknál én általában csak lazábban tekerem fel a drótot, így jobb eséllyel úszom meg, ha mégis netalán elfelejteném a drótokat időben ellenőrizni.

Lent az első képen jól látszik, hogy a drót már egy kicsit belevág a kéregbe, így it az idő, hogy levegyem a drótokat:


Hmmm, itt azért előbb kellett volna levennem a drótot:

Taxus Baccata bonsai fejlődése

A fa szerencsére erőteljesen hajt, lesz rengeteg új ág ,amivel felépíthetem az egyes ágrendszereket(itt jegyezném meg, hogy nem kell mindig mindent metszegetni, mert csak visszavetjük a növény fejlődését, és sokkal lassabban fog fejlődni, hiszen nem lesz levélzet, ami a növekedéshez szükséges táplálékforrást előteremtse ):






2009. június 22., hétfő

Érik a galagonya ...

A korábbiakban bemutatott galagonya bonsai virágaiból már a termés növekszik ...




2009. június 13., szombat

Vérszilva (prunus cerasifera) bonsai

A vérszilva sajnos nem hajt ki többször egy évben (mint a juharok például), hiába metszük meg az új hajtásokat. Sajnos nem lett teljesen bordó a levele, de azért így is jól néz ki, és a levelek mérete is szépen lecsökkent:




Kőris (Fraxinus) bonsai

Bár a kőrist nem sok helyen látni bonsai ként, mégis jó alapanyag, mert gyorsan tud nőni, erőteljesen hajt, és hamar besűrűsödik a korona a hosszú levelek miatt.
A levél nagysága miatt inkább nagyobb bonsai nevelésére alkalmas, bár nekem van 3 kb 20 cm-es kőrisem is, amit 10 éve magról nevelek.


2009. június 12., péntek

Hársfa - Tilia cordata bonsai alapanyag

Ezt a fát a kertben találtam, és megtartottam, hogy hátha lesz belőle valami. Akkoriban csak a vastag törzsrész volt, ami le volt vágva.
Most mát kezd alakot ölteni a fa, meghagytam egy főhajtást, hogy abból alakítsam ki a törzs további részét, de még nem érte el a megfelelő vastagságot, ezért még nincs levágva.
Amúgy szépen virágzik is minden évben, remélem a következő év tavaszán már eltávolítható a főhajtás egy oldalágnál:





2009. június 6., szombat

Szilfa (Ulmus) bonsai zöldmetszése ...

Előtte ...


Utána ...


2009. június 4., csütörtök

Acer ginnala légbujtás 2. rész

Sikeres volt a tavalyi légujtás, a felső rész is szépen hajt, jövőre ezt a részt még egyszer fogom légbujtással szaporítani ismét két helyen:




Az alsó törzsrészen nem voltak ágak, de a viszavágás után sok alvó rügy kihajtott szerencsére, és erőteljesen hajt is:





Pinus Sylvestris shohin bonsai

Szil (Ulmus) shohin bonsai