A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Yamadori. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Yamadori. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 27., hétfő

Taxus Yamadori

Saját magam sem gondoltam, hogy ebből a tiszafa bokorból a kertben egyszer egy szép fa lesz, de végre látom, hogy lesz belőle, bár nem olyan sebességgel, ahogy lehetett volna.
Voltak évek, amikor nem sokat tettem vele, valahogy nem jött meg az ihlet, és gyakorlati tapasztalat is hiányzott(az meg még most is), de sikerült mostanra már valamit mégis kihozni belőle.

Ami igazán nagyot dobott rajta, hogy Kevin Willson a shari-t kialakította, amit utána folytattam, és még kell is tovább finomítanom.
Most ledrótoztam ismét (és ismét gyatra drótozási technikával sajnos), de igyekszem a következő drótozást már normálisan csinálni. A bal legalsó ág túl hosszú, itt vissza kell majd venni, és jobb oldalon fent is, de megvárom a rügyek kitörését, hogy a törzshöz közelebbi új hajtásokból tudjam rövidebbre felépíteni ezeket az ágakat. Kicsit még fenyős, de ha besűrűsödik, el fog tűnni ez a jellege.

Ezután pedig az elhanyagolt, és a jin folyadékkal nem kezelt részeket próbáltam helyehozni és kiegészíteni. A sharin finomítottam és a jin-eket keztem el kialakítani, de még lesz vele munka, csak ismét kell egy kis insiráció a további részletekhez. Aztán jön a jin folyadék ...

2006:

 2008:

2009:


2010:


2011:


2011:

2012:












2011. november 3., csütörtök

Alnus glutinosa yamadori pre-bonsai








Egy nagyon érdekes odvas égert sikerült felfedeznem,megfogott a középen tátongó hatalmas odú.
A fa egyébként körülbelül 4 méter magasra nőtt, hosszú, vékonyka törzsén alul reményre okot adó oldalágakkal.
Pontosan nehéz megállapítani, hogy miért alakult ki ez a gyönyörű odú.

Én két külön történetet  tartok valószerűnek:
az egyik szerint valamilyen természeti hatás miatt a törzs megsérült(vaddisznók, őzek), és olyan súlyos sebek keletkeztek a törzsön, amelyen keresztül rovarok, és gombák telepedtek meg a törzsön, törzsben, amit tönkretette a törzset, és egy alsó oldalrügyből vesszővé majd új törzzsé vált a hajtás.

A másik lehetőség, ami eszembe jutott, hogy erdőritkítás miatt a törzset egyszerűen levágták a föld felett, de a tuskót nem szedték ki, így esélye maradt a fának, hogy újra kihajtson, és új törzset neveljen.



Egy biztos, a régi törzs elkorhadt, és belülről szétrágtak a bogarak, hernyók, lárvák, ami csak hozzáfért.

A kiásás könnyen ment, nem voltak erős főgyökerek, csak 2-3 darab  ujjnyi vastagságú gyökér, a többi, mint a képen is látható, viszonylag fiatal gyökér, ami jóval később keletkezett.

A főgyökér alsó részét lefűrészeltem, mert ez megnehezítette volna a beültetést, másrészt, már alig volt élő gyökér rajta.

A legfőbb gond az volt, hogy hogyan lehetne konzerválni az elkorhadt részeket, hogy ne romoljon tovább az állapota.
Először is lekapartam a már málló laza belső részeket, amíg kemény és egészségesnek tűnő részhez nem értem, majd a Walter Pall által is használt fa kikeményítő folyadékkal(Wood hardener, Holzhärter) átitattam a teljes belső részt, hogy a még esetlegesen élő szervezeteket elpusztítsa, és konzerválja a fát.








Ezután a vágott felületet sebtapasszal zártam le, hogy itt sem legyen semmi gond.











A hosszabb gyökereket enyhén visszametszettem.
















A törzs felső részét szándékosan hagytam hosszúra, mert télen a fagyok miatt biztosan elhal és/vagy visszafagy a vágásnál a kéreg, majd tavasszal a kihajtás után látni fogom, hogy hol lehet elvágni.


Most egy nagyon laza, jó vízátvezető talajkeverékbe ültettem be, hogy ne legyen pangó víz, és a víz gyorsan ki tudjon folyni alul, és reménykedve várom a tavaszt, hogy hogyan hajt ki a fa.

2010. március 29., hétfő

Galagonya bonsai: tálba ültetés

A logóban szereplő galagonya jelenleg így néz ki:




Most ültettem tálba végre, eddig sóderben tengődött, meret tavaly nem került rá sor, hogy átültessem.
Bár ehhez világoskék tálat kerestem, ez a tört fehér tál volt készleten, így ennél maradtam.
Ez is mélyebb tál, mint ahogy a szabály előírja, de ezt sem szeretném kinyírni emiatt, Magyarországon egyszerűen nem lehet nagyon lapos tálba ültetni(na nem azért, mert a gyökerek nem engednék, jó lapos a gyökérzet) mert nagyon napos meleg száraz a nyár, és nem tudom naponta többször öntözni

2010. március 10., szerda

Galagonya pre-bonsai: átültetés

Folytatódik még a tennivaló ezzel a galagonyával, át kell ültetnem.

Én saját keveréket használok, mert a sima virágföld nem jó a szerkezete miatt, az akadama nagyon drága, és már vesztettem el egy fenyőt miatta.
Nagy része macskaalom, és kavics(4-8 mm), és hansági tőzeg, ilyesmi arányban:




A galagonya gyökerét jó alaposan kimostam, hogy semmi régi föld ne maradjon rajta.


A gyökerek egészen jól fejlettek, lehet látni, hogy volt egy vastag főgyökér, amit begyűjtéskor elvágtak, illetve egy vastagabb oldalgyökér. Az új gyökerek egész jó állapotban vannak, én a vastag oldalgyökeret eltávolítottam, a többit érintetlenül hagytam:




Így néz ki a gyökere:


Vége az első beavatkozásoknak, most békénhagyon, majd kihajtás után alaposan megtápozom, hogy tudjon gyorsan növekedni, bár a galagonyák egészen jók a bonsai-ozás szempontjából, mert gyorsan nőnek, és egész gyorsan be lehet sűríteni az ágrendszert.
Meglátjuk két év múlva, hogy hogyan alakul.


2009. december 8., kedd

Prebonsai nyeremény tombolán

Egy egész érdekes törzsű yamadori galagonyát és egy fagyalt is nyertem az Egyetemi Bonsai Klub ez évi utolsó rendezvényén rendezett tombolahúzáson:



A galagonya első ránézésre kaszkád kialakításra jó adottságokkal rendelkezik, de sok vastag ága van, amelyekből valószínűleg csak egyet tartok meg.

Jól látszanak a korábbi első alakító metszés eredményei: a vastagabb visszametszett ágak tövénél erőteljesen kihajtott több alvó rügy, ami nagyon jellemző a galagonyára:




Aki nem akarja, hogy az alvó rügyek így kihajtsanak, érdemes konkáv ollóval az ágat eltávolítani.
Sajnos a galagonyánál kevésbé gyors és szép a sebek gyógyulása, mint pl. a juharoknál.


Itt pedig a fagyal, aminek a nebarija látszatra nem rossz, de közelről mégsem tökéletes.

Vagy kiültetem egy-két évre, hogy ezeket a sebeket be tudja fedni a kéreg a növekedés során, vagy megpróbálom ezeket, letisztázni és kijavítani.
Az ágakon is el kell gondolkoznom, mert elég hosszú és unalmas részek vannak benne, és csak a végeiken vannak vékonyabb hajtások.

Most már nem nyúlok hozzá, csak tavasszal, de akkor megpróbálom az alvó rügyeket megkeresni, hogy lehetséges-e visszavágni ezeket a vastag és hosszú ágakat ezekre, vayg teljesen úrjaépítem a fát, és az összes jelenlegi vastga ágat eltávolítom:



2009. április 20., hétfő

Galagonya Yamadori - Crataegus yamadori

sikerült begyűjtenem az utolsó pillanatban 2 galagonyát.
Az alap metszés viszont már csak ősszel, vagy jövő tavasszal jön szóba, most ki kell pihenniük a begyűjtéssel járó stresszt, nem akarom még jobban legyengíteni a fákat:
Az első fa kb. 3 méter magas volt, de kb. 50 cm-nél több ágra vált szét a törzs, és középen van egy új 1-2 éves hajtás, ami majd a leendő csúcs szerepét fogja átvenni, a baloldali vastag ágat pedig eltávolítom.



A második egy 3 törzsű példány, ami szintén ígéretesnek tűnik, bár a magasságát majd csökkentem, hogy arányosabbá váljon az összkép: