2009. június 30., kedd

Szil prebonsai - kihívás

Van két magról szaporított szilfám, amelyek viszonylag unalmas törzzsel rendelkeznek, és nem tudtam eddig, mit is lehetne kihozni belőlük.
Egy a hokidachi stílust bemutató cikk olvasása közben született meg az ötlet, hogy az egyik szilt megpróbálom erre a stílusra átalakítani.
Most már nyár van, így nem kezdhetek hozzá, de tavasszal megteszem az első lépést, hogy a jövőbeli képet fokozatosan kialakítsam.
Az első lépés az lesz tavasszal, hogy a törzs átmérőjének háromszoros magasságában levágom a törzset egy V alakú nem szimmetrikus formában, abban reménykedve, hogy a szil erre úgy fog reagálni, hogy a vágás alatti részből erőteljesen kihajtanak körben új hajtások.
Ezeket hagyom nőni, majd visszametszem, hogy a következő elágazásokat is létrehozzam.
Remélem, hogy körkörösen sikerül új hajtásokat növesztenie, mert különben másik módszert(ablaktálás) kell bevetnem, hogy mindenhol legyen elsődleges ág, amit még nem próbáltam.
És ő lesz az alany:

5 megjegyzés:

  1. Három éve van egy bonsaiom (egy kis Kinai szil) akit, egy számomra nagyon fontos embertől kaptam.
    Eddig mindig gyönyörűen dús lombkoronája volt, mondhatni kicsattant az egészségtől.
    Most azonban, úgy olvastam át kell ültetni idővel, így átültettem egy nagyobb cserépbe, aminek a neve "bonsai cserép volt".
    Az alján azonban nem volt lyuk, így nem folytathattam a merítéses öntözést, ami eddig bevált.( Lehet itt is hibáztam ) Körülbelül 3 hete volt ebben a cserépben, tápoldat volt szúrva a földjébe, mikor elkezdte a leveleit rohamosan elveszíteni.
    Ma már alig van rajta levél.
    Kétségbe vagyok esve, visszaültettem a régi cserepébe, de még mindig nem hoz új hajtásokat. :(
    Nem tudom hogyan lehetne megmenteni, sokat öntözzem a szárazság miatt, vagy keveset, kell-e neki nagyobb cserép, vagy nem..árnyékba tegyíem, vagy kia a napra. Nem tudom mitől került ilyen állapotba.
    Ha pár jó tanácsot tudna adni, nagyon hálás lennék, mert sajos tényleg nem értek a dologhoz.

    VálaszTörlés
  2. ocsaiangi@gmail.com - ra várnám a segítő tanácsokat. :(

    VálaszTörlés
  3. Ez valóban kihívás! Majd tegyél fel képeket az egyes munkafázisokról! Érdekel a végeredmény...

    VálaszTörlés
  4. Szia!

    Én légbujtással leválasztanám a tetejét, így a törzs alsó részéből kinevelhetnéd a hokidachi stílusú fát, a tetejéből pedig szintén lehetne valamit kezdeni...
    Sok sikert hozzá!

    Üdv.Csaba

    VálaszTörlés
  5. Köszi az ötletet, igen, megoldható, de mivel ezen a nyáron már nem tudom a légbujtást megcsinálni, jövő tavaszra csúszna, és a hokidachi pedig 2011 re, ami elég messze van, és nem szeretnék annyit várni vele.

    VálaszTörlés