2013. május 27., hétfő

Taxus Yamadori

Saját magam sem gondoltam, hogy ebből a tiszafa bokorból a kertben egyszer egy szép fa lesz, de végre látom, hogy lesz belőle, bár nem olyan sebességgel, ahogy lehetett volna.
Voltak évek, amikor nem sokat tettem vele, valahogy nem jött meg az ihlet, és gyakorlati tapasztalat is hiányzott(az meg még most is), de sikerült mostanra már valamit mégis kihozni belőle.

Ami igazán nagyot dobott rajta, hogy Kevin Willson a shari-t kialakította, amit utána folytattam, és még kell is tovább finomítanom.
Most ledrótoztam ismét (és ismét gyatra drótozási technikával sajnos), de igyekszem a következő drótozást már normálisan csinálni. A bal legalsó ág túl hosszú, itt vissza kell majd venni, és jobb oldalon fent is, de megvárom a rügyek kitörését, hogy a törzshöz közelebbi új hajtásokból tudjam rövidebbre felépíteni ezeket az ágakat. Kicsit még fenyős, de ha besűrűsödik, el fog tűnni ez a jellege.

Ezután pedig az elhanyagolt, és a jin folyadékkal nem kezelt részeket próbáltam helyehozni és kiegészíteni. A sharin finomítottam és a jin-eket keztem el kialakítani, de még lesz vele munka, csak ismét kell egy kis insiráció a további részletekhez. Aztán jön a jin folyadék ...

2006:

 2008:

2009:


2010:


2011:


2011:

2012:












4 megjegyzés:

  1. Nagyon klassz, hogy így végig tudtad dokumentálni! Jó így visszapörgetni.
    A sharis rész nagyon klasszul alakul, szép mélységek vannak benne.
    A bal alsó ág lehet, hogy ab ovo felesleges. Próbáltad már a nélkül elképzelni? Viszont ha ugrik, akkor a jobb alsót elengedném kicsit és a csúcsot kerekíteném, mert most túl hegyes. Hm?
    Balázs

    VálaszTörlés
  2. A bal ág marad, szerintem nagyon kell oda, csak kisebb volumenben, a hegyesség: igen abszolút, itt most fogom a csúcsot az új hajtásokból kialakítani, kell ez az év és a következő hozzá, hogy lekerekített forma jöjjön ki, a mostani csúcs hajtássok még nagyon vékonyak és hosszúak, de be fog sűrűsödni jövőre már.

    A shari pár helyen mmég nem elég természetes, azon még (legalább is fent) dolgozni kell, mert nem jó. Majd a Jeker könyvből merítek ihletet hozzá ...

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szépen alakul.. nagyon jó bonsai lesz belőle..
    Az alsó ágat szerintem is hagyd meg. Kell az oda.. Kicsit a hosszúságát kell visszafogni..
    Huu.. gratulálok.. Sok sikert hozzá.. 5 év múlva megnézem ismét..

    VálaszTörlés
  4. Eszem ágában sincs meggyőzni téged, de majd küldök Neked egy skiccet, hogy miért gondoltam, amit. Ha másért nem, hogy magamnak megmagyarázzam.
    B

    VálaszTörlés